Kistelek
Csongrád megye
7573 fő
Kistelek városa Kecskemét és Szeged között az M5-ös autópálya mellett fekszik. Történelme egészen a bronzkorig vezethető vissza, de igazán a 19. században indult el a település fejlődése, köszönhetően a jó közlekedési infrastruktúrának, illetve a vásártartási jog megszerzésének. 1776-ban vált községgé, 1989-ben nyerte el a városi rangját, majd a környező öt településsel alkotott kistérség központi funkcióját.
Kistelken az utóbbi időben fellendülőben van az idegenforgalom. A városból könnyen megközelíthető Szeged, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark, a kiskunmajsai és a mórahalmi gyógyfürdő, a Puszta nevezetességei, az Ősborókás és a Tisza. A Kistérségi Közösségi Rendezvényház, az építészetileg egyedülálló Sportcsarnok, a Helytörténeti Gyűjtemény átadásával és a Kocsó-kápolna illetve a Stációk felújításával 2002-től újabb színfolttal bővült a város kulturális-turisztikai kínálata.
A vonzerők közül kistérségi szinten kiemelkedik az ökoturizmus - több helyi és országos védettségű természetvédelmi területtel - valamint az aktív turizmus: kerékpározás és gyalogtúrák, lovaglás. Kistelek természeti értékei közül figyelmet érdemel a határban elterülő Müllerszék és a helyi védettségű Bibic-tó, ahol a látogatók madárlesről szemlélhetik a táj egyedülálló élővilágát.
Városi rang elnyerése: 1989. március 1.
|