Titán
A Szaturnusz legnagyobb, a naprendszer második legnagyobb holdja a maga 5150 kilométeres átmérőjével. A Titán az egyetlen olyan hold naprendszerünkben, amelynek vastag légköre van, ami narancssárga színűnek látszik. Ebben főleg nitrogén (85 - 95%), argon (5 - 10%) és metán (1%) mutatható ki. Ez az összetétel hasonló lehet a Föld őslégköréhez, ezért különösen fontos a kutatása. A bolygó felszínen az átlaghőmérséklet -180 fok. A hold közepén valószínűleg egy szilikátmag található, amit egy nagyrészt metánjégből álló takaró vesz körül. Felszíne nem homogén, rajta metánból és etánból álló tengerek és "szárazföldek" lehetnek.
A hold már egész kicsi távcsővel is látható, ezért nem is meglepő, hogy Huygensnek már 1655-ben sikerült megpillantania. 1980-ban a Voyager űrszonda 6500 kilométerre megközelítette. A NASA által 1997-ben elindított Cassini már 1200 kilométerre megközelítette, majd az űrszondán szállított Huygens űreszköz 2005 január 14-én behatolt a Titán légkörébe, ejtőernyők segítségével leereszkedett a felszínre, és ott még két órán át küldte az információkat a körülbelül 1,5 milliárd kilométerre található Földre. A képeken mintha sziklák és kövek látszódnának, persze ezek sem mások, mint valószínűleg metánból álló képződmények.
|