Törökország és az EU

Mint ismeretes, 2005. október 3.-án késő este megállapodás született arról, hogy az Európai Unió megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. A hírt Ankarában örömmel, ám a legtöbb tagországban pesszimistán fogadták.

Négy fő érvet szoktak általában felhozni a török csatlakozás ellen. Törökország túl nagy, túl szegény, semmilyen szempontból nem európai, ráadásul nem ismeri el az EU egyik tagállamát (Ciprust). Mindegyik állítás helytálló valamilyen szinten, ám szerintem mindegyik megoldható vagy orvosolható annyira, hogy a török csatlakozásból származó előnyök kiaknázhatóak legyenek.

Törökország GDP-je ugyan valóban messze elmarad az EU átlagától, ám egyáltalán nincs olyan messze a 2007-es csatlakozóktól (Románia, Bulgária). Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök vezetésével Törökország hihetetlen fejlődésen keresztül ment át az elmúlt években, törvénybe iktattak számos olyan rendelkezést, amely feltétele volt a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Persze minden kevés, ezeket be is kell tudni tartatni, ám pontosan erre kell még az a legalább tizenöt év, amikor a tényleges csatlakozás megvalósulhat. Törökország belépésekor minden valószínűség szerint már valóban az Unió legnépesebb tagállama lenne, és ezzel a legnagyobb szavazati súllyal rendelkezne az Európai Parlamentben, de nem látom be, hogy ez miért lehet indok a csatlakozás ellen.

Törökország nem európai. Hát, földrajzilag valóban nem. Kultúrálisan sem. Ám mindez nem jelenti azt, hogy nem lehetne tagja annak az Uniónak, amely egy alapvetően gazdasági célra létrehozott szervezet, továbbá pedig azt a célt tűzte ki magának, hogy kikerülhetetlenné váljon a világpolitika színpadán. Néhányan elborzadnak, hogy a csatlakozás után létrejöhetne egy EU-Irak határ. Kérdem én: nem ez lenne a legjobb. Az Unió egy olyan térség közvetlen közelébe kerülne, amely manapság talán a világ legnagyobb válsággóca. Így talán az ottani országok (Szíria, Irán) is kicsit komolyabban vennék a véleményét.

Ciprusról csak röviden: valóban nem képzelhető el, hogy az Unió két tagállama ne ismerje el egymást, viszont nem várható el a törököktől az egyoldalú lépés, tehát szerintem a görög cipriótáknak is engednie kellene azzal, hogy végre igent mondanak a sziget újraegyesítésére.

Törökország egy dinamikusan fejlődő gazdasággal, és egy rendkívül fiatal társadalommal rendelkező terület. Az elöregedő Európának szüksége lenne a vérfrissítésre. Az iszlám vallás már így is tért nyert Nyugat-Európában, rengeteg már most a török vendégmunkás, a csatlakozás nem emelné meg lényegesen ezt a számot. Európának türelmesnek kell lennie, nem pedig kirekesztőnek.

A legfontosabb pedig nem más, mint az: nem lehet egy országgal sem "szórakozni". Törökországnak negyven éve ígérgetik: ha megfelel a kritériumoknak, csatlakozhat az EU-hoz. Erdogan vezetésével semmi más célja nincs a politikának, mint hogy megfeleljen az elvárásoknak, és megtegye a szükséges lépéseket. Nem lehet nemet mondani mondvacsinált ürügyekkel. Nem szabad figyelmen kívül hagyni az egész török társadalom erőfeszítéseit; és amikor sikerül teljesíteniük, nem lehet megijedni és meghátrálni. Nem szabad ezt a hihetetlenül fontos területet visszaengedni az arab világba. Európához kell kötni, ha megfelel a feltételeknek. És ha tizenöt év múlva minden csatlakozási fejezetet lezárnak, és Törökország minden kritériumnak megfelel, akkor a politikusoknak fel kell vállalni a döntést (és nem minden országban népszavazást kiírni): fel kell venni Törökországot az Európai Unióba!