Újabb vízumprobléma Délkelet-Európában
Csak többhónapos várakozás után léphetik át a macedónok a bolgár határt
Már kevesebb, mint két hónap után kijelenthető: a két új uniós tagnak nem sikerül megoldania a szigorított határátlépés által kialakult vízumkiadás problémáját. Románia és Moldova esetéhez nagyon hasonlít Bulgáriáé és Macedóniáé: itt is hónapokat kell várni arra, hogy a nagykövetségek kiadják a beutazásra szóló engedélyt.
Holott Szófia még a tavalyi év folyamán ígéretet tett arra, hogy egy egyszerű és gyors vízumkiadási rendszert vezet be annak érdekében, hogy a macedónok körében kedvelt úticélnak számító országba továbbra is zavartalan legyen a belépés. Ám hiába nyitottak még egy konzulátust a szkopjei mellett Bitolában, és vezettek be telefonos időpont egyeztető rendszert, a várakozási idő így sem csökkent jelentős mértékben.
Miho Mihov, Macedónia bolgár nagykövete szerint a két nagykövetségen lelkiismeretesen és az Európai Unió szabályait pontosan betartva dolgoznak, ám azt ő is elismerte, hogy mindössze napi 340 vízumot képesek kiállítani, miközben 2006-ban naponta átlagosan 2000 macedón utazott Bulgáriába.
Ennek következtében megdöbbentő mértékben, körülbelül 80 %-kal esett vissza a macedón határátlépők száma a csatlakozás óta. Az egyik határátkelő helyen például a decemberi 73.000 helyett januárban már csak 13.000 macedón határátlépőt regisztráltak.
Ez pedig komoly csapást jelent a bolgár idegenforgalomnak, hiszen a tavalyi évben 550.000 turista érkezett a szomszédos országból. Bulgária nemcsak hosszabb nyaralások tekintetében népszerű: sok macedón csak egy-egy napra lépi át a határt azért, hogy a közeli bolgár városokban bevásároljon. Ám ennek most egy időre vége. „A macedón vendégeink egyszerűen eltűntek” – panaszkodik az egyik határmenti étterem vezetője. Bulgária legnagyobb síközpontjában, Banskoban sem jobb a helyzet: folyamatosan mondják le a lefoglalt szállásokat vízumhiányra hivatkozva.
Az egyetlen lehetséges út a folyamat meggyorsítására az utazási irodák igénybevétele: ebben az esetben néhány nap alatt vízumhoz juthat a kérelmező. Kivételes helyzetük ellenére az irodák képviselői sem elégedettek a fennálló helyzettel. „A hatóságok tehetetlensége hasonló, mint az első nagy téli havazás esetében” – magyarázza egyikük. „Minden januárban meglepetésként éri őket és nincsenek felkészülve rá, holott ez legtöbbször bekövetkezik. A vízumbevezetés problémái is már jó előre tudhatóak voltak, mégsem léptek időben annak érdekében, hogy az ügyintézés gördülékenyebb legyen.”
Megjelent cikk
|