Orosz olajszállítás a Balti-tengeren?
Moszkva olajat szállítana és gázvezetéket fektetne – a térség államai tiltakoznak
Az orosz kormány nemrégiben kinyilvánította azon szándékát, hogy a Balti-tengeren keresztül szállítana évente 150 millió tonna olajat a nyugat-európai országokba. Ez komoly veszélyt jelent az amúgy is túlzsúfolt tenger élővilágára és ökológiai egyensúlyára. Ráadásul emellett az oroszok a tengerfenékre is lefektetnének egy gázvezetéket, és Szentpétervár közelében építenének egy új erőművet, melyben cseppfolyósított földgázt állítanának elő.
Nem meglepő, hogy a környezet épségét komolyan veszélyeztető elképzelések ellen tiltakozásukat fejezték ki a térség országai. A litván elnök, Valdas Adamkus véleménye szerint a tervezett tenger alatti vezeték „kiszámíthatatlanul megnöveli az esélyét egy természeti katasztrófa bekövetkeztének”. A litván külügyi államtitkár pedig Brüsszelben kezdeményezett találkozót hét másik balti és északi állam képviselőivel azért, hogy közösen vitassák meg az orosz lépések veszélyeit.
Svéd és finn hatóságok és civil szervezetek már jelezték aggodalmaikat, és nemzetközi vizsgálatot kértek az üggyel kapcsolatban. Megkérdőjelezik ugyanis az orosz-német konzorcium által a tervvel kapcsolatban kiadott információk pontosságát és hitelességét, és hiányolják belőle a környezetvédelmi utalásokat.
A Balti-tengeren az utóbbi időben amúgy is megnövekedett az olajszállító tartályhajók forgalma, mert tavaly július óta Oroszország leállította kőolajexportját Litvánia és Lengyelország irányába. Az oroszok a vezeték hibájával magyarázzák a leállást, ám valószínű, hogy így „büntetik” a két országot azért, mert Litvánia a mazeikiai olajfinomítót a lengyel PKN Orlen vállalatnak, és nem egy orosz cégnek adta el. Így a két ország most a Balti-tengeren keresztül kénytelen olajat importálni, ezzel is növelve egy esetleges szerencsétlenség bekövetkeztének lehetőségét.
Megjelent cikk
|