Belize
A kis közép-amerikai ország zászlajának kék és piros színe két politikai pártot jelképez. A kék a PUP (People's United Party) színe, ez a párt volt hatalmon az 1981-es függetlenné váláskor. A piros az UDP (United Democratic Party) színe, és azért került a zászlóba, hogy egy esetleges kormányváltáskor ne egy új lobogó tervezése legyen az első dolga a frissen hatalomra került pártnak. A kompromisszum sikeres volt, minden belizei polgár magáénak érzi országa zászlaját.
A zászló közepében talált címer alapszíne fehér, és az óramutató járásával megegyező irányba mutató koszorú ötven levele a függetlenségi mozgalom kezdetét, 1950-et jelképezi. A mahagónifa az első európai telepesek emlékét idézi fel, akik először ezzel a fával kereskedtek, és sokáig ez volt a gyarmat első számú kereskedelmi terméke. A fehér és a fekete ember szimbolizálja a faji sokszínűséget, a fejsze és az evező pedig egymás nélkülözhetetlen kellékei voltak: a favágóknak egyre beljebb és beljebb kellett evezniük az ország belsejébe, hogy jó minőségű fát találjanak. A két ember által tartott címerben, amelyet még 1907-ben Brit Hondurasnak ajándékozott az Egyesült Királyság, tengerész- és favágóeszközök találhatóak továbbá egy vitorlás; ezek jelképezik azt, hogy a mahagóni legfőbb felvásárlója az egykori anyaország volt. A "sub umbra floreo" mottó jelentése "az árnyékban virágzunk".
|