A sötétség mélyén
"Mókás dolog az élet - a könyörtelen logika rejtelmes rendje egy hiábavaló cél érdekében. A legtöbb, amit kaphatunk tőle: önmagunk megismerése - az is túlságosan későn érkezik - a kiolthatatlan megbánás aratása."
Conrad talán leghíresebb műve ez a kisregény, melyet 1902-ben írt meg. A történet maga önéletrajzi ihletésű, hiszen Conrad is járt fiatalkorában Afrikában, és ő is részt vett egy hasonló expedíción, amelyen Marlow, a történet egyik főszereplője, egyben narrátora. Jól ismerte tehát a gyarmatosítás embertelen körülményeit.
A történet kezdetén még Londonban vagyunk, egy gőzős fedélzetén. A nap már lenyugvóban. Ekkor kezd bele Marlow, egy öttagú csoport füle hallatára egyik történetébe. Marlow több műben is megjelenik, mint narrátor és szereplő, sokan magával az íróval azonosítják. Önként jelentkezik egy expedícióra, mely azt a feladatot kapja, hogy kutassa fel a Kongó-medencében a híres Kurtzot, a leghíresebb elefántcsontvadászt, akiről már régóta nincs hír. Marlow el is indul, végül el is éri célját, megtalálja Kurtzot, aki végül kezei között hal meg.
A történet akkor igazán meghökkentő, ha történelmi kontextusba helyezzük. Az időpont a századforduló, Anglia a világ leghatalmasabb országa, és szinte mindenki egyetért abban: kötelessége civilizálni az elmaradott országokat, mert ez egyszerűen küldetése. Teljes az optimizmus abban a tekintetben, hogy mindez sikerülni fog. Egyedül Conrad az, aki észreveszi azt, hogy a gyarmatosítás bizony nem álma az őslakosoknak, sőt: egy erőszakos behatolásként észlelik az ő területükre. A rabszolgaságot, a kifosztást, a kínzást és a nyomort bizony nehéz a haladás bizonyítékaként értékelni. Conrad hihetelenül jó leírásokat használ mind a fekete bennszülöttek nyomorúságának leírására, mind a fehér ember által létrehozott telepek működésképtelenségére. Marlownak azért kell vesztegelnie az egyik állomáson, mert a hajójához nem képesek sarokszöget (!) szerezni. Szinte szimbólum ez: még a legalapvető dolgok is hiányoznak, mindent a korrupció ural, és nevetséges apróságokon bukik meg egy-egy lehetőség a fejlődésre.
Bár Kurtzot csak a történet végén vesz részt aktívan a könyv cselekményében, az egész művet áthatja az ő személyisége. Kurtz igazi tehetség: amellett, hogy képes az emberekre lenyűgöző hatást gyakorolni ért a kereskedelemhez, sőt, még fest is. A festményének is szimbolikus jelentősége van a műben: a sötétségben egy fáklyát tartó embert ábrázol. Ez lenne maga Kurtz? Lehetséges. Ám hiába kiemelkedő talentum, neki is meg kell hajolni az őserdő törvényei előtt: felettesei nem nézik jó szemmel tevékenykedését, ráadásul szervezetét teljesen kikészíti a fehér ember számára megszokhatatlan esőerdő, és a hazaúton meghal. Utolsó szavai mindent elárulnak: "Borzalom! Borzalom!"
A sötétség mélyén azért remekmű, mert száz oldalba sűríti Conrad egészen kivételes regényírói művészetét. Elképesztően választékos szókincsét, remek leírásait, lenyűgöző karakterjellemzéseit, pontosan megszerkesztett narrációs technikáját. S hogy mindemellé egy egészen tökéletes társadalomkritika is társul - ez az, amit nagyon nehéz utánozni.
|