Nyugati szemmel
"Örömteli várakozás - félelem nélküliség"
Joseph Conrad ebben a művében a 20. század elejének orosz társadalmát ábrázolja. A titkos összeesküvők életét mutatja be kettős szűrőn át: egyrészt Razumov szemével, másrészt pedig a narrátor, az idős angol orvos elbeszélésében.
Kirill Szidorovics Razumov egy fiatal diák a szentpétervári egyetemen. Életének célja a komoly tanulás és munka, mellyel kiemelkedhet a társadalomból. Családja nincs, helyzete ezért különösen nehéz. Van azonban egy pártfogója, K. herceg, aki anyagilag segíti Razumov útját.
Ez a nyugodt és kiegyensúlyozott élet egy nap alatt romba dől. Az egyetemről hazatérvén Razumov a szobájában találja diáktársát, Haldint, aki egy anarchista, és éppen aznap reggel követett el merényletet egy magas rangú tisztviselő ellen. Menekülésképpen ahhoz a Razumovhoz fordul, akit ugyan nem igazán ismer, de nagy szellemnek tartja. No meg "neked nincs senkid, nincs családod, senkit sem érne bántódás, ha ez a dolog valamiképpen mégis kitudódna." - mondja Razumovnak. Azért ő lett tehát a "kiválasztott szerencsés", akit Haldin e módszerével szörnyű gyanúba hoz, mert neki nincs senkije.
Razumov megbotránkozásában nem tudja mitévő legyen. Csak azt érzi, visszavonhatatlanul csapdába került. Lehet, hogy látták Haldint beosonni hozzá, és akkor már nem tudja kimagyarázni tettét. Végül úgy dönt, hogy látszólag segít Haldinnak, és felkeres egy kocsist számára. Ám miután megtalálja a keresett személyt, Zemjanicsot részegen fetrengve egy istállóban, látja, hogy nem tudja Haldint nyom nélkül eltüntetni. Elmegy pártfogójához, K. herceghez, és a rendőrségnek feladja Haldint.
K. herceg közbenjárására őt nem bántják, de élete nem lesz a régi. Nem tud az iskolára koncentrálni, ráadásul a rendőrség rajta tartja a szemét. Végül nincs más választása: besúgó lesz azzal a feladattal, hogy kémlelje ki a genfi orosz anarchista közösség szándékait.
Razumov nevét ugyanis dicsfény övezi a lázadók központjában, Genfben. Haldin ugyanis egyedül az ő nevét említi leveleiben, így úgy tűnik, mintha tettestársa lett volna Razumov. Így könnyen beépül a szervezetbe. Azonban Genfben tartózkodik Haldin édesanyja és húga is, akik azt várják Razumovtól, hogy mesélje el nekik az egész eseményt, és azt, hogy miért nem tudott Haldin kereket oldani. Ráadásul Razumov beleszeret Ms Haldinba, ezzel tovább bonyolítván a történet fonalát.
Razumov nem sokáig tudja kezelni a helyzetet. Éppen akkor, amikor egy szerencsés félreértés folyamán minden gyanú fölé kerül (Zemjanics felakasztja magát, így azt hiszik, hogy ő az áruló), Razumov nem bírja tovább: mindent elmond Ms Haldinnak, majd elmegy az anarchisták gyűlésére, és leleplezi magát. Mikor kimenne a lakásból utánaerednek, és kiszakítják a dobhártyáját; ezért nem hallja a villamos csengetését, így súlyos sérülésekkel kerül kórházba. S bár nem hal meg, egész hátralevő életére nyomorékká válik.
A történetet egy angol tanár elbeszéléből tudjuk meg, aki Razumov naplóját felhasználva tudott a történtekről. A fiú ugyanis elküldte ezt Ms Haldinnak vallomása után, a lány pedig baráti viszonyt ápolt az angol úrral. Conrad végig ügyelt arra, hogy kihangsúlyozza azt, amire a címben is utalt: a nyugati ember nem értheti meg azt, ami az orsz lelkekben lejátszódik; nem értheti meg azt a küzdelmet, amit a cári önkényuralom ellen vívnak; és nem értheti meg azt a reménytelenséget, mely a legtöbb orosz ember életére jellemző.
Razumov tragédiája abban rejlik, hogy egy ember önkényes döntésével teljesen tönkremegy az élete, egy forradalmár puszta jelenlétével elveszi Razumov minden reményét a jövőjére nézve. Még egy esélye lehetne Razumovnak: jól végezni a besúgó munkáját, ám ezt lehetetlenné teszi Ms Haldin iránt érzett szerelme. Razumov sorsáról nem ő, hanem mások döntenek: Conrad történeteinek visszatérő motívuma ez, és érezzük benne a szörnyű jóslatot, mely beigazolódott az embertelen 20. század folyamán.
|