Jonestown ma egy elhagyott település egy kis dél-amerikai
ország dzsungelének közepén. Alig harminc évvel ezelőtt azonban tanúja volt
annak, hogy az emberi befolyásolhatóság és hiszékenység a végtelenségig
határtalan. 1978. november 18-án ugyanis 909 ember, köztük 287 gyerek lelte itt
halálát egy látszólag tömeges öngyilkosságban, ám valójában minden valószínűség
szerint egy tömegmészárlásban.
A település a nevét
Jim Jones-ról, a Népek Temploma
(People's Temple) elnevezésű szekta alapítójáról kapta. Az indianai
születésű Jones már fiatalkorában kiváló képességeket mutatott
fel prédikálásban és az emberek manipulálásában. Sem a metodista, sem
a pünkösdi egyház keretei nem voltak elég tágak számára, így létrehozta
saját szektáját az ötvenes évek derekán. A szegényekhez, a társadalom
perifériáján élőkhöz szólt, egyenlőséget hirdetvén minden tekintetben. Szavai
hamar utat találtak a rossz körülmények között élőkhöz, zömmel a feketékhez,
akik minden szavát készpénznek vették.
Jones az indianaiak
nemtetszése miatt Kaliforniába helyezte át a székhelyét. A hatvanas
években már családok százai csatlakoztak a szektához, Jones országosan ismert
személyiség lett. Ám hívei mennyei helyett pokoli körülmények közé
kerültek; vezérükön elhatalmasodott a birtoklás vágya: elvette az emberek
pénzét, dolgoztatta, szexuálisan kihasználta őket.
Amikor ezek kitudódtak, nem volt maradása az Egyesült Államokban sem,
és legelvakultabb híveivel Guyanába vándorolt ki
1974-ben.
A esőerdő mélyén fekvő,
eldugott kis falu lakossága az ezer fős létszám körül mozgott az ott töltött idő
folyamán. Jones természetesen itt sem változott meg: továbbra is kíméletlenül
bánt egyháza tagjaival, akik ennek ellenére minden szavát követték. Ám
hiába költözött el Jones, az USA nem nézhette tétlenül működését, és 1978
novemberében a kongresszus egyik képviselőjét, Leo Ryant küldte el, hogy
készítsen jelentést a telep működéséről. A politikust azonban - négy másik
társával együtt - meggyilkolták november 17-én.
Ekkor már nem volt már
választása Jones-nak, mint hogy az egész közösséget eltörli a föld színéről.
18-án este Jones utolsó beszédében felszólította hívei a méreg elfogyasztására,
az amerikaiak kegyetlen bosszújának víziójával rémiszgetve a családokat.
"Csak igyátok meg és elalszotok. Hisz a halál sem más, mint egy mély álom."
Azonban az a néhány ember, aki túlélte ezt a tébolyt tanúsította, hogy az
emberek többsége nem önszántából, hanem Jones közvetlen bizalmasai
"segítségével" vette be azt a hihetetlenül erős mérget, mely öt perc alatt
halált okozott. Jonest a székében ülve találták meg golyóval a fejében - nem
tudni, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság áldozata lett.
Jonestown azóta - a
nyolcvanas évek eleje kivételével, amikor laoszi menekülteket szállásoltak
el itt - teljesen elhagyatott, lakatlan. Egy tűzvész a házak nagy részét
elpuszította, de a romok még mindig figyelmeztetően állnak a dzsungel közepén:
figyelmeztetik az egész emberiséget arra, hogy milyen borzalmakat képes
okozni egy olyan ember, aki egyszerre rendkívül tehetséges a manipulálásban
és kegyetlen a kizsákmányolásban. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha
Jones valahol felelős politikai pozícióba kerül - akkor alighanem
nem "csak" ezer ember halála száradna a lelkén.