Hiúz

Már megszokhattuk, hogy hosszú évtizedek óta hiányoznak a csúcsragadozó emlősök hazánk erdeiből, így a szarvasok és az őzek megtizedelése nem csak a vadászok kedvteléséből, hanem szükségszerűségből is történik. A hiúz, s annak európai alfaja, az eurázsiai hiúz (Lynx lynx) egykor egész Európa területén fellelhető volt, ám mára a legtöbb helyen már csak a visszatelepítésnek köszönhetően élnek újra kisebb-nagyobb állományok. Franciaországban a Vogézekbe és a Pireneusokba, Németországban a Bajor erdőbe és a Harz hegységbe, Svájcban és Ausztriában pedig az Alpok egyes vidékeire telepítettek ki egyedeket.

Stabil, körülbelül 2000 egyedből álló állománya van a Kárpátokban, legnagyobb része Szlovákiában található. Ennek a perempopulációjaként Magyarországon is él a becslések szerint mintegy 10-15 darab hiúz: a Zempléni-hegységben és az Aggteleki-karsztban, valamint nem olyan régen a Börzsönyben találtak nyomokat a macskaszerű ragadozótól. Lefényképezni azonban még egyet sem sikerült: a hiúz ugyanis egy hihetetlenül félénk állat, úgyhogy az emberre való veszélyességéről szóló mendemondák teljes mértékben tévesek.

Eszmei értéke nem kevesebb, mint félmillió forint az "európai pumának". Méretben ugyan elmarad amerikai rokonától, de hasonlít rá abban, hogy egyedei jellemzően magányosan róják az erdőket táplálék után kutatva. Hiába azonban a csúcsragadozó jelző: nagyon ritka az, hogy a hiúz őzre vagy szarvasra támadjon. Megelégszik a pockokkal és az egerekkel - legalább nincs annyi gondja velük. Az egyik legkisebb nagymacska európai állományának megerősítése egész kontinensünk fontos természetvédelmi célkitűzése.