Milan Hodľa
"Egész életét azon illúzió elleni harc töltötte ki, mely szerint a hatalmas szomszédok között élő népek képesek lennének megőrizni függetlenségüket anélkül, hogy együttműködést és szolidaritást építsenek ki egymás között. Eszményével összhangban arra buzdított, hogy a csehszlovák politika mindenekelőtt Közép-Európa kis államai közötti kölcsönös megértés megteremtésére irányuljon, és csak másodsorban játsszon valamiféle szerepet az akár keleti, akár nyugati nagyhatalmak erőpolitikájában." (The Times 1944. június 30.)
Milan Hodľa (1878-1944) a 20. század legjelentősebb szlovák államférfija volt, mindezek ellenére napjainkban neve szinte ismeretlen. Pedig magasan kiemelkedett országa politikai életéből, sőt, diplomáciai tevékenységét tekintve egy lapon említhető Európa vezető politikusaival is.
Hodľa már az Osztrák-Magyar Monarchia idején országgyűlési képviselő volt Budapesten, majd egyike a trónörökös Ferenc Ferdinánd bizalmasainak. Csehszlovákia több kormányának is minisztere, majd 1937-ben miniszterelnökké választották első szlovákként az ország történetében. Megbecsült és elismert politikusnak számított nem csak hazáján belül, hanem egész Európában.
Hodľa leghíresebb műve a Szövetség Közép-Európában című mű, mely 1942-ben látott napvilágot az Egyesült Államokban. (Ide emigrált Hodľa a német megszállás után.) Amellett, hogy leírja a könyvben azokat a történelmi eseményeket, amiben ő is fontos szerepet játszott, kifejti Közép-Európa koncepcióját is:
"A Közép-Európában lezajlott háborús események egyértelműen igazolják annak az elképzelésnek a létjogosultságát, mely szerint az Oroszország, Németország és Olaszország közötti földrajzi egységben elhelyezkedő nyolc államnak (Lengyelország, Csehszlovákia, Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária, Görögország) jól megszervezett, szoros együttműködést kellene kialakítani egymás között. ... A közép-európai nemzetek túlnyomó többsége számára, végső soron minden közép-európai nemzet számára, pontosan jelenlegi helyzetük szolgáltat bizonyítékot arra, hogy egyedül a megértés és az együttműködés erősítheti meg biztonságukat, és az együttműködés hiánya mindig is kritikus pontnak számított történelmükben."
Hodľa gondolatát e nyolc állam együttműködéséről persze lehet utópisztikusnak nevezni, de érdemes belegondolni abba, hogy valóban mennyire fontos lett volna néhány történelmi szituációban csak a minimális szintű együttműködés. S bár Hodľának munkásságával nem sikerült létrehoznia ezt a fajta szövetséget, talán mára sikerült egy kicsit oldani az egymás közti ellentéteket (pl. visegrádi országok), és remény van arra, hogy a konfrontáció helyébe végleg a kooperáció lép.
|