NATO pénzből építik újjá a macedón hidakat
A beruházás során ötven, rossz állapotban lévő hidat állítanak helyre a balkáni országban.
A jelentős infrastrukturális beruházás fő támogatója a NATO, mivel a katonai szervezet az elmúlt nyolc évben jelentős forgalmat bonyolított le a macedón utakon Koszovó irányába. Ez nem az első alkalom, hogy a NATO segíti az úthálózat javítását: 2003-ban 3 millió eurós támogatást biztosítottak a Kumanovóból a bolgár határ irányába tartó út és három híd felújítására.
A hidakat még az 1960-as évek elején építették meglehetősen elavult technikával, így mára már balesetveszélyessé váltak. A támasztópillérek súlyosan károsodtak az idő folyamán, és az útburkolat is meglehetősen elhanyagolt állapotba került.
Az ötven felújítandó híd közül kilencnek a javítását már be is fejezték, és további húsz renoválása fog elkészülni decemberig. A maradék huszonegy hidat a beruházás második fázisának keretében fogja elkészíteni a kivitelező, a török CESAS cég. A projekt során nem csak a sérült részek kijavítására kerül sor, hanem a hidak teherbírásának kétszeresére emelésére is. Ennek köszönhetően – ha nem történik semmi váratlan – ötven évig nem lesz szükség további felújításra.
A beruházás nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy Macedónia úthálózata európai szintűvé váljon – mondta az ország közlekedési minisztere, Mile Janakievszki. Fontos a felújítások megfelelő kommunikációja, mert az autósok többsége türelmetlen: a Szkopje és Veles közti autópályát az újjáépítések miatt kétsávosra szűkítették, és ez fennakadásokat és számos balesetet eredményezett.
Megjelent cikk
|