EU ellenes pártszövetség Horvátországban
Tizennégy kisebb-nagyobb szervezet egyesült Zágrábban az uniós csatlakozás elkerülése érdekében.
A „Kizárólag Horvátország” névű pártot abból a célból alapították, hogy számottevő politikai képviselete legyen Horvátországban az Európai Unió következetes elutasításának – adta hírül a Jutarnji List.
„Nem akarjuk, hogy Európa beleszóljon abba, hogy mennyi szőlőt vagy olajbogyót termesztünk” – jelentette ki Milovan Sibl, az új párt elnöke, aki elutasította azt is, hogy az ország hadseregét külföldi parancsnokok irányítsák. „Meg szeretnénk őrizni Horvátország teljes függetlenségét” – tette hozzá a szélsőjobboldali „Egyesülés Horvátországért” szervezet elnöke, kinek pártja a tervek szerint áprilisban fog csatlakozni a szövetséghez.
A hadsereg egyes vezetői is kiálltak az új párt céljai mellett. Zeljko Glasnovic tábornok kijelentése szerint „a barbárok már Horvátország kapujában vannak”, és a céljuk nem más, mint „elvenni tőlünk szent hadseregünket”. Az egyesülés vezetői hitszegőknek kiáltották ki Ivo Sanader miniszterelnököt és Stipe Mesic államfőt, amiért következetesen az uniós tagság felé vezetik az országot.
A szövetség népszerűsége jelenleg alacsony, nem éri el a parlamenti küszöböt, ám helyzete nem teljesen reménytelen. A közvéleménykutatások szerint ugyanis az ország népességének fele szkeptikus valamilyen módon az uniós csatlakozással kapcsolatban, így a pártnak lehetősége nyílhat arra, hogy szavazóbázisát jelentős mértékben növelje.
Megjelent cikk
Megjelent cikk
|