Gulipán
E fokozottan védett vízimadarunk már messziről felismerhető színeiről és jellegzetesen felfelé ívelő, hosszú csőréről. Feje és tarkója fekete, míg hasa és szárnyainak nagy része fehér. Átlagos testhossza 42-45 cm, szárnyfesztávolsága 77-80 cm. Európában és Ázsia középső részében honos, szikes tavakban, lagúnákban, nádasokban, tengeröblökben honos. Telelni Afrika és Ázsia déli részeire vonul.
Táplálékszerzése során lépeget a sekély vízben, és csőrének jellegzetes kaszáló mozdulataival felkeveri az iszapot, majd halássza ki táplálékát, mely rovarokból, jellemzően evezőlábú rákokból áll. Nem röpköd sokat, napközben inkább egy kiválasztott helyen tanyázik, hajnalban és alkonyatkor élénkül meg.
A víz közelében kis szigeteken, sziklapadkákon fészkel telepesen. Általában a fészekalj négy tojásból áll, melyeken a pár felváltva kotlik 22-24 napig. A fiókák bő egy hónap múlva repülnek ki. Évente egyszer fészkel. Magyarországon a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl vizes élőhelyein él március és november között, legnagyobb számban a Körösök vidékén. Állománya 400-800 pár. Pénzben kifejezett eszmei értéke 250.000 forint.
|