Szudéta-vidék
Sokszor emlegetett fogalom a 20. század első felében, a két világháború között. A versailles-i béke egyik Achilles-sarka a sok közül. Körülbelül 3 millió német került cseh uralom alá, ráadásul döntően egy tömbben éltek, homogén csoportot alkottak a határ mentén. Csehszlovákia lakosságának majdnem negyed részét tették ki. Hiába hangoztatta a politikai elit Masaryk vezetésével, hogy Csehszlovákia "Közép-Európa Svájca" lesz, ebből végül semmi sem valósult meg, bár Prága vezetésével legalább működött a demokrácia egészen 1938-ig, amikor is Hitlernek sikerült kierőszakolnia a Szudéta-vidék visszacsatolását, majd 1939-ben felosztotta az országot, és a cseh részét a Harmadik Birodalom részévé tette.
Az itteni németség története végül igencsak szomorú véget ért, hiszen a világháború befejezése után Benes elérte a győztes hatalmaknál, hogy kitelepíthesse a Szudéta-vidéken élőket. Így lett Carlsbadból Karlovy Vary, és a német kisebbség - történelem.
|