Menü
 
Álláspont
 
Film
 
Földünk
 
Gondolatok
 
História
 
Irodalom
 
Művészet
 
Sport
 
Természet
 
Tudomány
 
Zene
 
Publikációk
 
Tycho Brahe

Tycho Brahe

Tycho Brahe dán csillagász munkássága fontos láncszem a heliocentrikus világnézet kialakításában. Számos mérésével cáfolta meg az arisztotelészi geocentrikus elméletet, Kepler az ő méréseire alapozva írta le híres törvényeit a bolygók mozgásáról.

1546-ban született Koppenhágában. Húsz éves korában ismerkedett meg mélyebben a csillagászattal Augsburgban. 1571. november 11-én az égboltot vizsgálgatva különös dolgot figyelt meg: az addig mozdulatlannak és változatlannak hitt égbolton a Cassiopeia csillagképben egy fényes, soha nem látott csillagot fedezett fel. El is nevezte "nova" (új) csillagnak. Később halványodni kezdett a csillag, majd egy év múlva eltűnt. Könyvben írta le tapasztalatait, melyek az első bizonyítékai voltak az arisztotelészi elmélet és a valóság ellentmondásának. 

II. Frigyes dán király, aki maga is csillagkedvelő volt, Hven szigetét Brahe rendelkezésére bocsátotta tudományos munka céljára, sőt, vállalta az építkezés, a műszerek beszerzése és a munkatársak összes költségét is. Így 1576-ban lerakták az alapkövét "minden idők leghíresebb csillagvizsgálójának, a megfigyelő csillagászat fellegvárának". Brahe "Urániborg"-nak (Az ég kapuja) nevezte el. Gazdagon felszerelt épületegyüttes volt: a műszerek elkészítésére szolgáló műhelytől a gazdasági épületekig, a megfigyelő- és lakóhelyiségektől a konyháig minden volt. Még papírmalom is, mert megfigyeléseik eredményét helyben ki is nyomtatták.

1577-ben új esemény foglalkoztatta a világot: ragyogó, pompás csóvájú üstökös tűnt fel. Valamikor úgy gondolták, hogy az üstökösök a levegő valamiféle kipárolgásai. Brahe pontos méréseket végzett és arra a következtetésre jutott, hogy az üstökös a "Hold feletti" térhez tartozik. Ennek bizonyítéka az is, hogy az üstökös mozgás parallaxisa (elmozdulási szöge) kicsi, tehát a "hajas csillag" nem lehet a Hold alatti térben, azaz a légkörben, hanem a légkörön kívül távolabb, ahol a bolygók vannak. Ezzel ellentmond az arisztotelészi tanításnak és megcáfolja, hogy a Hold feletti tér mozdulatlan.

1566-ban egy holdfogyatkozást, egy év múlva egy napfogyatkozást figyelt meg és írt le. Üstökös-elméletét azonban nem vették komolyan, még Galilei is gúnyolódott rajta. Hosszú éveken keresztül kitartóan végezte az égitestek megfigyelését. Hat nap- és tizenhat holdfogyatkozást írt le. Ezen megfigyelések eredményeként megállapította, hogy a Hold egyenetlenül változtatja mozgását. Ez a változás mindössze egyharmad fok.

Kiváló szögmérő műszerekkel’ rendelkezett. Különösen a hat láb átmérőjű hatalmas fali kvadráns (negyedkör), amellyel egy ívperces szöget is mérhetett. (1 fok= 60 ívperc, 1 ívperc= a Hold látszó átmérőjének harmincadrésze). Gondosan ellenőrizte a saját és mások mérési eredményeit és korrigálta azokat, még Kopemikusz eredményeit is.

Tycho Brahe kutatásai eredményeit mindig leírta, számos könyvében közre is adta. A kor csillagászai levelezést folytattak, és személyesen is sokszor találkoztak, hogy kicseréljék tapasztalataikat. Brahe, aki tisztában volt a geocentrikus világkép hibáival, mégsem tudott élete végéig megbarátkozni Kopemikusz világképével. Kreált egy új világképet, amely különös keveréke a geo- és heliocentrikus szemléletnek: benne a bolygók a Nap körül keringenek, a Nap és a Hold pedig a Föld körül.

Ö készítette el az első európai csillagkatalógust, térképészeti célra először alkalmazta a háromszögelési módszert. Számtalan könyvet írt. Összegyűjtött munkáit 1610-ben "Opera Omnia" címmel adták ki. 1601. október 24-én halt meg.

A tychoi világrendszer

 
Legfrissebb
 
1 %
 
Zászlók
 
10000 fő
 
Versek
 
1842-1914
 
Oldalaim
 
Többiek
 
Linkajánló
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-09-19
 
G-Mail
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!